Miután az őr kinyította a kaput bejutottunk a börtön udvarára. A börtön éttermében volt a látogatás hosszú széles asztalok voltak elhelyezve. Ott egy nevelő tiszt fogadott bennünket elmondta a látogatás szabályait amit ha megszegsz az a beszélő azonnali megszakítását eredményezi.
Kb 10-perce ülhettünk ott amikor egy nő felkiálltott jönnek. Az ajtó írányába fordítottam a fejem és az ablakon át megláttam az én szerelmemet. Mielőtt beléptek az étterembe megmotozták őket. Istenem végre ott állt velem szemben. Arca nagyon szép volt jól megfogta a nap de viszont sokat fogyott. Boldog voltam, hogy végre láthattam megölelt és megcsókólt. Egymással szembe kellett leülni olyan széles volt az asztal alig tudtam megfogni szerelmem kezét. Én teljessen magamon kívül voltam ott voltam de valahogy mégsem. Megszólalni alig tudtam mondjuk alkalmam sem volt nagyon arra, hogy beszéljek mert a " kedves" mama fröcsögött eleget. Szerintem arról kellett volna ennek a beszélőnek szólnia, hogy örülünk annak, hogy látjuk Robikát de nem Ő megint csak mások szidalmazásával volt elfoglalva csak ezt tudta hajtogatni.
Amikor elment a mama a boltba, hogy csomagot vegyen Robikának akkor tudtunk pár szót beszélni egymással. Elmondtam neki, hogy nagyon híányzik nehezen bírom nélküle és hogy mennyire szeretem Őt. Amennyire a széles asztal engedte átöleltem. Robika elmondta, hogy tellik egy napja a börtönben. De én csak néztem őt simogattam a kezét.
De egyszer csak megszólalt az őr "vége a látogatásnak köszönjenek el egymástól"!-Rettegtem ettől a pillanattól. A szemem megtellt könnyel szerelmem a fülembe súgta "szeretlek és ígérem julius 5-én otthon leszek!" Láttam szerelmem szemében a könnyeket gyorsan el is köszönt és már ment is nem akarta, hogy gyengének lássam. Én alig tudtam a könnyeimet visszatartani de ott annyi ember előtt nem sírhattam. Na meg ugyebár ott volt a kedves mama is akinek nem adom meg azt az örömet, hogy sírni lásson.
Szerettem volna egyedül lenni és csendet magam körül de ugyebár a mama a haza felé vezető utat is mások főleg anyósóm bemocskolásával töltötte.
Miután végre egyedül maradtam szabad utat engedtem a könnyeimnek amik megállás nélkül csak folytak. Anyosómék nem is zavartak egész vasárnap délutánig nem jöttem le a szobámból. Próbáltam feldolgozni amit láttam, de egy ilyet csak úgy feldolgozni nem lehet. Látni ilyen körülmények között azt aki számodra a legfontosabb, senkinek nem kivánom, hogy ezt átélje.
Nagyon jó, hogy újra láttam Robikát de most, hogy láttam még jobban szenvedek. Annyira várom, hogy leteljen ez a 4-hét és én visszakapjam a szerelmemet és vele a boldog életemet.
