Mikor odaértünk a börtönhöz szóltunk az őrnek, hogy kiért jöttünk Ő azt mondta,ilyen nevű ma nem szabadul-biztos, hogy ma kellett jönnünk?-kérdezte. András szólt neki na ne vicceljen járjon utánna. Az Őr beszólt a parancsnokságra-hogy mit beszéltek nem tudom, mert addig becsukta az ablakot. Kisídő múlva kijött és mondta most van a szabadulóban várnunk kell. Nehéz pillanatokat éltem át folyamatossan a börtön bejáratát figyeltem de semmi. Kezdtem kétségbe esni mi van ha mégse de az nem lehet ma ki kell engedniük.
Eltellt 1,5-óra az út végén feltünt pár ember Ők azok akik most szabadúlnak. A többi család taggal elindultunk a sorompó felé de én még mindig nem láttam az én szerelmemet. András nyugtatot "nyugi ott van a bal szélén az útnak a nagy sporttáskával a kezében. És igen ahogy közeledett felém megismertem Ő az tényleg az én szerelmem. Ahogy átért a sorompón odarohantam hozzá megcsókóltuk megöleltük egymást. Visszakaptam Őt végre-vége ennek a rémálomnak. Elsem tudom hinni attól félek, hogy ez csak álom amiből egyszercsak felébredek. De nem ez nem álom ez szerencsére a valóság.
