Nem is tudom, hogy hol kezdjem annyi minden történt velem mostanában. Amikor ezt a blog-ot elkezdtem írni nem is gondoltam rá, hogy lesz olyan akinek a sorsa hasonlóan nehéz az enyémhez. Talán még nehezebb. Nem gondoltam azt sem, hogy lesz aki a segítségemet kéri, és én segítek, mert tudom milyen rossz a bajban egyedül lenni amikor senkire nem számíthatsz nem ért meg senki. Magamról tudom nekem is milyen jó lett volna ha valaki mellém áll és segít. Épp ezért már megérte számomra a történetemet megírni.
Nehéz napokat élek meg amióta kijött Robika a börtönből. A kapcsolatunk kész harcból áll küzdünk egymással-egymásért, és ez eléggé próbára teszi a kapcsolatunkat is és az idegeinket is. Többször eljutottunk a szakítás határáig de vagy Ő engem vagy én Őt nem engedtem el. Felvetődött a kérdés ez tényleg szerelem vagy csak mi hisszük még mindig azt, hogy szerelmessek vagyunk a másikba? Én már semmit nem tudok fáradt vagyok én már annyit küzdöttem ezért a kapcsolatért nem tudom, hogy mit kell tennem azért, hogy bebízonyítsam tényleg ő kell nekem. Látom rajta, hogy nagyon elege van és sokszor elvonul ,hogy had gondolkodjon.
Neheziti a helyzetemet az, hogy beteg lettem. Még amikor Robika bennt volt a börtönben akkor találtak egy daganatot a szervezetemben. Évek óta küzdöttem egy kisbabáért de sajnos vagy elvetéltem vagy nem jött össze és pont most amikor annyira bizonytalan minden körülöttem pont akkor maradtam terhes. Nem akarom, hogy csak azért maradjon velem mert terhes vagyok és sajnál a szánalomra nincs szükségem. Azért legyen velem mert szeret. A babát sajnos nem tarthatom meg az orvosom tanácsára a saját egészségem érdekében el kell vetetnem. A helyzetemet a bátyja gyülölete is neheziti amikor itt van nálunk még köszönni sem köszön nekem, csak a rosszindulatú megjegyzéseit teszi rám. De mit tettem én, hogy ennyire utál ezt még ő maga sem tudja meg mondani.
Istenem visszagondolok a tavalyi nyárra amikor ugyan egyedül voltam és a nagy szerelemre vártam de boldog voltam. Velem volt az öcsém volt munkám volt életem. Az egész nyár a jókedvről és a bulizásról szólt. És mi lett eltelt egy év és az öcsém meghalt már csak emlék a tavalyi nyárral együtt. Híányzik ő és a mamám aki felnevelt annyira más lenne az életem ha ők még élnének.
Egyedül vagyok senkim nincs.- Mama ugye hallasz még bár betakar a távol...
Mama ugye hallasz még a szemem is látod..... - Mond mit szólsz ez lettem én??? Igen vajon mit szólna ha itt lenne? -De nincs itt, hogy elfussak hozzá és elsírhassam neki a bánatom nincs itt, hogy megvédjen. Pedig mennyire jó lenne, milyen egyszerű lenne hozzá menekülnöm és elbújni a sok rossz elől. De már nem tehetem magamnak kell szembe néznem a gondokkal és magamnak is kell kimásznom belőle.
Tudom Robika itt van és szeret de azt is tudom, hogy Ő többre vágyik annál amit én jelenleg adni tudok neki. Nem akarom elveszíteni őt nagy szükségem van rá. Már elveszítettem mindenkit aki fontos volt nekem: Mamámat az öcsémet a kicsiket akiket a sajátomként imádok és fontos részei az életemnek. Robikát már nem akarom Ő jelenti az életet számomra.
