Életem legnagyobb hibáját akkor követtem el amikor első felindulásomban elhagytam Attilát. Még mindig élénken él bennem az a pillanat, amikor kilépek az ajtón a csomagjaim a kezemben Ő és Szandika az ajtóig kisér Attila azt hitte pár nap és újra ott vagyok.Kiléptem a lépcsőházból és Szandikám hangját hallottam ahogy nekem kiabál:-Anya!!!-felnéztem és az erkélyen ott volt Ő és Attila a könnyeimen át alig láttam őket integettünk egymásnak és én tudtam vége mostmár ÖRÖKRE.
Azóta eltelt 4 év. Nem találtam senkit aki Atti helyébe lépett volna és valahogy a helyem sem találom az életben. Most végre nagy sokára megtaláltam Robit és boldog lehetnék vele, de boldogtalanabb vagyok, mint valaha életemben voltam. A mindennapos félelem az amiben élek az már tönkre tesz teljessen, a sok bántás a megalázás mind testileg, mint lelkileg tönkre tett már. Elhagytam Attilát azért mert megcsalt én akkor ezt hatalmas bűnnek, árulásnak vettem, mert még nem tudtam mi is az igazi árulás. MÁR TUDOM!!!! Az amikor az ember az bántja és alázza meg aki pedig nagyon szereti kiáll érte. Az Öcsém és a mamám halálával elvesztettem azt a két embert akikre mindig számíthattam Ők voltak az én családom Ők szerettek. Most tele vagyok fájdalommal egyre többet gondolok rájuk fáj a híányuk. Már nincs senki aki miatt érdemes küzdenem az életben.
