szerelem a börtön árnyékában

Anyukámnak is bemutattam Robikát. Féltem ettől a találkozástól, mert anyukám sajnos előbb mond véleményt, mint megismerné vagy találkozna az illetővel. Robikával még nem is találkozott csak telefonon beszélt vele de már akkor nagyon szeretettel közelített felé és már akkor ismeretlenül mondta Robikának, hogy tegezze nyugodtan ami anyukámnál nagy szó. Az első találkozásnál pedig nagyon megszerette. Most, hogy Robika börtönben van anya rendszeressen érdeklődik utánna és még sírt is miatta.

Hogy is mondhat véleményt az apám valakiről anélkül, hogy venné a fáradságot és megismerné és egyszer is beszélt volna vele. Amúgy felkért egy behajtó céget a tandíjam behajtására. Na ennyit az apai szeretetről és törődésről.

Én a szerelmet választottam és ezzel adóságot vettem a nyakamba de kit érdekel nagyon boldog vagyok.

Az apám meg egyedül marad teljessen ezzel a viselkedéssel.

Ő és a pénze amit tegyen a feje alá kispárna helyett.

Közben az apukám választás elé állított. Nem azért tanítatott és adott meg mindent, hogy ahogy Ő fogalmazott" kárba menjen "-mert Ő nem egy börtön viselt embernek szánt egem. Azt mondta ha Robikát választom akkor lemondhatok mindenről a pénzről és az Ő támogatásáról is. Miért kell engem bántania ha nem tudja elfogadni ahogy fogalmazott én egy " börötön viselt emberrel "-vagyok boldog akkor részemről ennyi semmi pénz nem éri meg azt a boldogságot amit én Robikával átélek. Támogatása kimerült annyiban, hogy kifizette az éves tandíjamat.

Csúnya vitánk volt elmondtam neki ha 23-évig nem érdekelte mi van velem ne most 30 évesen akarja nekem megszabni  hogyan-és kivel, mert amikor szükségem volt rá soha nem ért rá mindig tárgyalt az üzlet volt a mindene nem a gyerekei.És igen hozzátartozik az igazsághoz, hogy ha azon az október 28-ai napon az öcsémet nem bántja akkor Ő nem ül motorra akkor még mindig itt lenne.

Csúnya hasonlat de az apám úgy kezelt amikor meg kellett valahol jelennie és szüksége volt rám elővett a sarokból leporolt és amikor már nem volt rám szüksége vissza tett a sarokba. Milyen alapon itélkezik ő mások felett ismeretlenül. 

Nem elég az elválás okozta fájdalom más gondokkal is meg kellett küzdenünk. Sajnos anyósom nagyon beteg lett. (De erről a kérését tiszteletben tartva nem írok többet le).Pont vele voltam orvosnál amikor csörgött a telefonja Robika volt és kérte, hogy menjünk ki elé a legközelebbi buszhoz mert hazaküldték a börtönből telítetség miatt. Este 18-órára kell a Baracskai börtönbe bevonulnia. Ajándékba kaptunk pár órát. Nem elég az elválás okozta fájdalom, hogy lehet egy családott egy ilyennek kitenni. Nagyon büszke vagyok rá önként bevonult a börtönbe pedig meg is szökhetett volna de nem tette-bement és itthagyott engem és velem együtt a szerelmet amit íránta érzek.

Mindennapom ezután arról szól, hogy a telefont és a postát néztem. Egy hét elteltével kaptunk előszőr hírt róla szegénykém ő is ugyanúgy szenved mint én és ezt tudva nekem még nehezebb lett. Mindig erősnek mutatta magát de most jöttem rá ez csak álca volt, hogy engem kiméljen. A levélben amit írt értem aggódott, hogy ne legyen semmi bajom.

Ugyan mi bajom lehetne nekem ide kinnt?- Biztosított szerelméről és arról ahogy haza jön elvesz feleségül ahogy ezt elterveztük.

Nagyon meghatódtam,felhúztuk egymás ujjára a gyűrűket. Igen Ő már az enyém csak az enyém. Sejtettem-tudtam miért tette, talán magát is így akarta megnyugtatni és bebiztosítani arról, hogy megvárom és biztos, hogy vele maradok.

Mindennap szóba került a börtön hogyan és miként legyen amikor Robika bennt lesz. Ő engem én őt féltettem. Egy napra-pillanatra sem tudtunk megfeledkezni aról ami előtt állunk mi vár ránk. A hetek és a napok rohantak és eljött a nap amikor megjött a behívó.

2009. április. 27. reggel 9-óra a Fehérvári BV-intézetbe kell szerelmemnek bevonulnia. Sírtunk ő is, én is, és anya is(igy hívom anyosómat, mert ha létezik jó anyós ő az!!!!).

Elképzelhetetlennek tartottam Robika nélkül az életemet, hiszen a nap 24-óráját együtt töltöttük, csak addig váltunk el amíg én elmentem az iskolába. 2-hét ennyi maradt vissza.

Nagyon szenvedtünk éjszakákon át nem aludtunk csak azt beszéltük, hogy legyen valamilyen jelünk amivel ő tudatja velem, hogy jól van-e nem bántották-e. De én úgy döntöttem nem akarom tudni azt, hogy bántják-e?

Elérkezett az utolsó éjszaka végig sírtuk fájdalmas-gyötrelmes volt az elválás. Ő beszállt az autóba ami elvitte tőlem és ki tudja, hogy mikor látom újra. Ez a fájdalom elviselhetetlen senkinek sem kivánom.

2009.március.17. A tárgyalás napja.

Nyilvános tárgyalás volt. Ahogy megigértem Robikának mindenben támogatom mentem vele és ott ültem mögötte a tárgyláson.Vádlott álljon fel!-hangzott a bírónő szava. Akkor kezdett bennem igazán minden tudatosulni. Vádlott-hiszen ő az n szerelmemről beszél így-de erről ő nem tehet csak a munkáját végezte.

Az illető is ott volt aki miatt az egész volt neki kellene a vádlottnak lennie nem az én szerelmemnek. Az ügyvéd észre vett olyan hibát amit az előzőleg kirendelt ügyvéd vétett és amikor ez szóvá lett neki téve csak bájosan megvonta a vállát és mosolygot. Egy ember életével és szabadságával játszik nem hiszem el, hogy az ilyen hogyan mehet ügyvédnek. A továbbiakban is kb ennyit ért a munkája. Meghozták az ítéletet az 1 év börtönt levették 7-hónapra. Istenem hét hónap nélküle. Kezdem felfogni a dolgok súlyát. De egyenlőre még nagyon idegen nekem ez a helyzet. Nem tudom, hogyan is kell kezelnem.

Minden pillanatot ki akartunk használni. Robika nagyon romantikus fiú egyik este elémtérdelt és megkérte a kezem.

Én elkezdtem csomagolni de Robika kérte, hogy nem menjek el mert meggondolta nagyon szeret és együtt fogjuk végig csínálni.

Elmondta, hogy attól fél, hogy amíg bennt van én elhagyom valaki másért. Ugyan kiért hagynám el senki nem ér annyit, hogy ezt a boldog kapcsolatot ami szépen müködik feladjam érte, és amikor haza jön ott folytatjuk ahol abbahagytuk.

Erősnek kell lennem nem láthatja a könnyeimet és a fájdalmamat mert én vagyok az akinek erőt kell adnia neki. Csak bizzon bennem annyira, hogy tudja én itt leszek amikor kijön.

Közben rettegek az emberi rosszindulattól is.(és nem véletlen de erről majd később írok). Mielőtt bemegy meg kell tanulnia biznia bennem anélkül nem fog menni.

Rettegek attól a naptól amikor megszületik a végleges ítélet és elviszik tőlem.De a szerelmet amit mi egymás íránt érzünk nem vehetik el a rácsok nem választhatnak el egymástól minket. Én itt fogom Őt várni ameddig kell és boldoggá fogom tenni, mert vele akarom leélni az életemet. Míg én elkezdtem bízni benne Ő furcsán kezdett viselkedni. Hát igen megint jók a megérzéseim azon gondolkodik, hogy elküldjön-e vagy ne? Én már többet nem fogom neki bizonygatni, hogy kitartok mellette, hogy szeretem és, hogy megvárom. Én tudom, hogy csak engem akar kimélni hogy ne menjek tönkre amíg ő a börtönben van. De könyörgöm értse már meg, hogy nekem Ő igy kell!!!!

Kérdem én mennyivel jobb lesz neki ha engem elküld ugyanúgy fog szenvedni. A híánya okozta fájdalmat nem tudom elviselni de erősnek kell lennem elviselnem és túlélnem. Mire megtaláltam az igazi szerelmet újra el is vesztettem. Nem várom meg, hogy Ő küldjön el elmegyek magamtól. Eltünök az életéből mintha ott sem lettem volna jobb lesz így neki megkimélem attól, hogy miattam szenvedjen a börtönben.Ezek szerint nem jött még el az-az ídő, hogy boldog lehessek. Még nem. De akkor mikor? Istenem ezzel büntetsz engem azért amit tettem? Szerintem bünhődtem már eleget ne büntesséll tovább.

Gábor halála egyre elviselhetetlenebb azt mondják az ídő mindent megold de ez hülyeség nem igaz. Naponta szembe kell néznem azzal a fájdalommal amit az elvesztése okoz.

Kezdek szétcsúszni nem tudom kezelni a helyzetet. Meddig tart ez még......?

Azt hiszem az ő halálába én is belehalltam csak az emlékek éltetnek azokból merítek erőt.

Barátaim Vivi és Zsolti már négy éve ismerjük egymást lelkileg sokat próbáltak nekem segíteni de ezt egyedül magamnak kell magamban rendbe tenni.

A temetőbe sem vagyok képes ki menni köszönöm Éva néninek Zsoltinak és Vivinek, hogy gondozzák a testvérem sírját. Bár igazán azt hiszem akkor fogom a halálát elfogadni amikor a temetőbe is képes leszek kimenni de ez még nem mostanában fog bekövetkezni.

"A végtelenhez mérve nem is létezünk, a csillagévek óráin csak egy perc az életünk.

Az ember önmagában semmit sem ér ha nincs barátunk elvisz a szél."

Túl sokáig voltam egyedül és ez most baj, mert nem tudom hogyan kezeljem ezt az új helyzetet. Istenem pedig erre vágytam már mióta. Éreztem-féltem, hogy elfogom rontani és vége lesz. Elrontom a sok bizalmatlansággal mert már annyit bántottak engem, hogy már nem merek bízni senkiben. Robika nyugtatott hatalmas türelemmel kezelte a bizalmatlanságomat elmondta, hogy ő komolyan gondolja és velem akar élni. Velem akar kelni és feküdni a sok rosszon ami előttünk áll együtt átvészelni.

Nagyon szép napokat élek át vele. Robikával a napjaim nem a túlélésről szólnak, hanem végre boldog vagyok. Ebben a kapcsolatban végre nem csak én adok hanem kapok is és úgy érzem jóval több szerelmet kapok, mint amennyit én adni tudok.

Az érzelmeim szépen lassan alakulnak furcsa, hogy végre engem is szeretnek és nem csak én szeretek. Félek mi lesz ha beleszeretek és akkor fog elküldeni engem.

Börtön: Már a szó maga is rémes és rettegéssel tölti el az embert. Főleg ha olyan valakit kell oda elengedned aki az életed a szerelmed. Nagyon nehezen tudom ezt a helyzetet kezelni, nem tudom mi lesz ha Ő elmegy. Egyre zárkozotabbá tesz ez a helyzet és az érzelmeimet sem tudom-merem kimutatni. Ösztön szerűen védem magam a fájdalomtól de, hogy lehetek ilyen buta azzal ha az érzelmeimet elzárom nem fog a helyzet változni igen is ott lesz a börtön akkor is csak egy olyan embert bántok meg ezzel a viselkedéssel aki ezt nem érdemli meg. Nagyon nehéz napok-hónapok előtt állunk Ő félt engem, de ne féltsen tudom mit vállalatam már az első estén elmondta mi várhat ránk.

Vele tudtam előszőr az öcsémről beszélgetni, mert amíg mindenki más elhallgatott ha Gábor szóba került Ő rákényszeritett arra, hogy igenis kell beszélni róla. Robikának köszönhetem azt, hogy sikerült feldolgoznom az öcsém halálát de elfogadnom nem. Hiszen még csak 19-éves volt előtte állt még az élet.

Mindenkinek van egy múltja ki válalja ki nem-ugye bár már említettem. Neki is van.

Őszintén mesélt arról, hogy megjárta a börtönt, droggal kereskedett ezért volt börtönben. De már új életet kezdett amibe egy társra van már csak szüksége. De viszont sajnos előtte van még egy tárgyalás aminek akár börtön is lehet a vége. Nem vétkezett annyi volt a bűne, hogy megvédte az édesanyját egy férfival szemben aki zaklatta. Istenem ez a magyar jog a bűnös szabadon mászkál míg aki csak a saját és mások védelmében cselekszik mehet a börtönbe. Ezzel az őszinteségével, hogy ezt nekem elmondta vállalva azt, hogy én felállok és otthagyom semmi nem lesz közöttünk, én tudtam nekem ő kell rábizhatom magam mert őszinte és nem fog becsapni. Őt kerestem eddig!

4 hónap telt el az öcsém halála óta. Apukám Pestre költözött engem meg lepasszolt egy családnál.  Február 12. ki gondolta volna, hogy ezen a napom az életem teljessen meg fog változni.Reggel amikor felébredtem és elkezdtem tenni a dolgom ami nem volt más mint a mások folyamatos kiszolgálása. Még nem tudtam, hogy az esti találkozóm vele gyökeresen megváltoztatja az életemet. Az egész napos gyötrődés menjek-e vagy ne menjek, nem tudtam, hogy mi tévő legyek. mert ha nem adok esélyt a boldogságnak akkor hogyan is lehetnék boldog. És talán pont ő az akit keresek.És ha éppen most lépne be az életembe pont a nagy ő és én nem megyek el, na ilyen és ehhez hasonló gondolatok kiséretében idultam el a találkozónkra. Ami akkor lett biztos, hogy oda is érek amikor leszálltam a buszról és megláttam őt.

Nagyon aranyos kedves fiú és az a félelem amit egész nap éreztem nála-vele el is múlt. A vad külső mögött egy szeretetre vágyó és szeretetet nagyon is adni tudó ember bújt meg.Soha nem éreztem magam ilyen felszabadultan, mint vele, olyan volt mintha már régóta ismernénk egymást. Előszőr éreztem, hogy igen vele menne-menne ha ő is akarná.

Vágytam a közelségére érintésére a csókjára. És amikor megcsókólt abban a csókban minden benne volt. Pont ahogy szeretem. Hajnalig beszélgettünk, és én átmentem azon a teszten ami alá vetett a tudtomon kívül. Nem feküdtem le vele és őt ezzel fogtam meg mert tudja, hogy nem vagyok olyan lány aki bárki alá odafekszik.

Az apukám teljessen összetört nem volt képes semmire én intéztem mindent. Olyan voltam, mint egy robot csak a testem mozgott az agyam és a sziven teljessen kikapcsolt.

A temetésen nagyon sokan voltak sokan szerették az öcsémet meg ugye a motorosok összetartanak. Én igazán a temetés után roppantam össze addig nekem kellett az apukámat támogatnom. A temetés után ő a munkába temette magát én meg egészen másba.

Az öcsém halálával elvesztettem mindent, mikor elkezdtem írni a történetemet mondtam, hogy nem fogok semmit sem szépíteni a magam javára. Míg apukám a munkába temetkezett én az alkoholban és a gyógyszerkben kerestem vigaszt. Nem akartam tovább élni el akartam dobni az életet magamtól nem akartam élni már én sem tovább.De a jó isten itt tartott nem engedett el. Kemény napok-hetek következtek az alkohol és a gyógyszerek rabja lettem. Apukám ebből semmit nem vett észre mert a saját gondjaival volt elfoglalva, mint mindig. Anyukámmal folytatott beszélgetés után kaptam igazán észbe, te jó ég mit csínáltam magammal egy szép fiatal lány voltam és most egy megcsúnyúlt meggyötört nő nézett vissza rám a tükörből.

Kemény napok jöttek elvonási tüneteim voltak híányzott a gyógyszer nagyon nehezen de talpra álltam végig csínáltam és egyedül......megint csak egyedül.

Sajnos egyedül, mint mindent az életemben ezek szerint valami olyat követtem el amivel a jó isten így büntetett, hogy életben hagyott és bünhődjek. De kérlek istenkém ne büntessél már tovább mert már több fájdalmat nem tudok elviselni.

Október 28.-ezt a napot amíg élek soha nem fogom elfelejteni.

Esős nap volt apám és az öcsém valamin nagyon összeveszett ami nálunk elég gyakori volt és könnyen is ment mert az apám a zsarnok természetével mindenkin uralkodni akart.

Az öcsém felült a motorjára elköszöntünk egymástól én elindultam a suliba, a búcsúzásnál még megbeszéltük, hogy a hétvégi házi buliban találkozunk, mert én már nem jövök haza.

Szombaton kapcsoltam be  telefonomat, mert lemerült és nem igazán akartam, hogy zavarjon bárki nyugodtan akartam a vizsgáimra készülni.

Apukámtól nemfogadott hívások hada jött és amikor visszahívtam azt hittem a föld kettényilik alattam és én elsülyedek. Apa a sírásától alig értettem amit mond s miután visszakérdeztem, hogy jól hallottam-e amit mondott. Sajnos igen az öcsém motor balesetben meghallt. A seregélyesi uti kanyarban a bal sávban lévő autó megcsúszott és áttért a jobb oldali sávba az öcsémet telibe kapva.

Aznap elvesztettem mindenemet vele halltam meg én is. 

Már nagyon régóta egyedül éltem, összeszedtem magam annyira, hogy már képes voltam egyedül lakni.  A szerelem olyan hirtelen és pont akkor és azzal az emberrel tör ránk akivel nem is számítunk rá.Régóta nem volt senki az életemben amikor egy srác a baráti társaságunkból nyitni kezdett felém. Előszőr azt hittem csak, mint barát tekint rám, együtt mentünk vásárolni, korizni a munkahelyemre is bejött segíteni. Ha bármire szükségem volt ő ott volt és segített.Egy hétfői napon minden megváltozott.

Ketten voltunk otthon a megszokott baráti ölelések és puszik közöttünk természetesek voltak de ezek az ölelések egyre többször történtek és hosszabb ideig tartottak a puszikból pedig egyszer csak csók lett.Te jó ég mit tegyek az érzelmeim teljessen mást mondtak, mint a szivem. Nagyon szép napok, hetek következtek de egyszercsak az okát sem tudom, hogy miért de ő szakított velem. Kikészültem teljessen.

Feladtam a lakásomat ahol eddig éltem és apukámhoz költöztem, hogy könnyebben eltudjam őt felejteni. Amikor megtudta, hogy elköltöztem keresni kezdett és könyörgött, hogy menjek vissza hozzá én meg mivel még mindig szerettem újra kezdtem vele mindent.

Nagy hibát követtem el ezzel ez az ember nem az akit én akkor megszerettem, bántott megalázott amikor csak tehette és én szép lassan rájöttem, hogy csak a pénz az ami miatt vissza jött hozzám. És amikor nem kapta meg amire vágyott inkább lelépett.

Csak sajnos én közbe terhes lettem tőle de a természet megoldotta elvetéltem ismételten.

Ha baj történik az mindig csőstől jön. Drága nagymamám aki 6-éves koromig nevelt és utánna is aktívan részt vett az életemben aki anyukám helyett anyukám volt 89-évesen meghalt.Összetörtem teljessen olyan hirtelen történt hiszen semmi olyan nagybetegsége nem volt, vagy csak nekem nem mondta meg nehogy idegeskedjek miatta.

Nagyon sokat segített nekem tanácsaival és anyagilag is miután egyedül maradtam. Mindig mondta én vagyok a kedvenc unokája, mert hiszen engem ő nevelt fel és így olyan mintha a gyermeke lennék. Halálát el kell fogadnom de lassan eltelt két év de feldolgozni még mindig nem tudom. Az arca a hangja még mindig előttem van.

Tessék ahogy ezeket a sorokat írom az érzelmeim elragadnak és a sírástól már azt sem tudom milyen betüt ütök. Istenem mennyire másként alakult volna az életem ha ő élne és velem lenne, vigyázzna rám.

Szívemben örökké élni fog és tudom, és érzem, hogy itt van velem. Biztos örültnek fogtok tartani mindig apró jelekkel jelzi nekem, hogy itt van és vigyázz rám.Szívemben nem halt meg örökké élni fog.

Közel egy év telt el amikor Attila megjelent újra az életemben.

Egy ici-pici kisbabával a kezében istenem de gyönyörű volt, arra kért ha még jelent nekem ő valamit próbáljuk meg és neveljük fel a két kicsit együtt igazi családként.A kicsi Attila egy futó kapcsolatából született és, hogy Attila mellett szóljak nem engedte a lánynak, hogy elvetesse a kicsit, keményen fizetett neki, hogy kihordja és a lány utánna le is mondott a kicsiről.

Isten látja lelkemet, hogy mennyit őrlődtem mit tegyek, mi van ha tényleg megváltozott, de mi van ha csak arra kellek neki, hogy a gyerekeit neveljem. Nem tudtam mi tévő legyek.

Apukámmal sokat beszélgettünk erről, hogy mi lenne a legjobb nekem hiszen amikor egy évvel ezelőtt el jöttem tőle teljessen tönkre tett nagyon nehezen és csak segítséggel tudtam talpra állni. Ezt akarom én?- újra-egy ember hosszú távon nem tudni kibújni a bőréből, nem tud megváltozni.

Apukám felkereste a férjemet elbeszélgetett vele ha most ezt komolyan gondolja rendben de ha nem engedjen el ne csak dadának kelljek neki hagyjon engem élni és valakivel boldog lenni. És igaza lett csak pótléknak kellettem volna neki. Elengedett és 2006.12.06-án kimondták a válásunkat. Végig sírtam a válást nem akartam elvállni tőle amíg a bíró végig mondta a házasságunk felbontásáról szóló szöveget és csak sírtam és sírtam végig pergett előttem a megismerkedésünk az életünk az esküvőnk, és most vége teljessen vége közöttünk minden köteléknek.

A kicsik nevelési jogaiért nem is harcolhattam mert nem vérszerinti szülő sem gyám nem voltam. Istenem őket is elvesztettem.Ez fájt a legjobban. Mindent előről a nulláról kellett kezdenem a saját erőmből apukám híába élt jómódban csak annyi támogatást fogdtam el tőle, hogy az iskolámat fizesse anyagiakban a nagymamám támogatott.

Az iskola mellett elmentem dolgozni 3-műszakba havi nettó 50.000,-ft-ért nevetséges, ezért úgy döntöttem leszámolok.Miután leszámoltam sikerült hamar elhelyezkednem egy kis boltban üzletvezetőként.

Az öcsém mindenben a támaszom volt a bajban melettem állt.

A volt párom nagyon hamar talált társat magának és együtt nevelik a kicsiket.

Az orvos szerint aki megvizsgált az volt a baj, hogy a petezsák eltakarta a méhszájat és ahogy nőt a baba ez hirtelen leszakadt és ez okozta a vérzést és újból elvetéltem.

Tönkre mentem éreztem nincs tovább én úgy sem tudom neki megadni amire vágyik tudom mást fog keresni. Örlődtem mit tegyek, hogyan tovább de amire én meghoztam a választ ő megelőzött és kérte legyen vége. És persze, hogy még nagyobb fájdalmat okozzon nekem lehordott mindennek. Fejemhez vágta senkinek sem fogok kelleni, mert én egy ideg beteg besavanyodott nő vagyok, nézzek már magamra és tegyek egy szíveséget azzal, hogy lehuzom magam a WC-n. Megalázva összepakoltam a ruháimat abból amit a házasságunk alatt gyűjtöttünk össze nem hoztam el semmit csak a fájdalmamat és az emlékeimet, mert én még mindig szerettem őt és elképzelhetetlennek tartottam az életemet a kislány nélkül.

Az öcsém segítségével összeszedtem magam, tanultam az osztályzataim elég jók voltak kialakítottam a saját kis nyugodt életemet amibe férfinak helye nem volt. Nem kerestem senkit magamnak mindig azt mondtam minek nekem pasi hisz itt az öcsém.

Elkezdtem szórakozni járni, bulizgatni, mindent most pótóltam ami eddig kimaradt az életemből. De párt még mindig nem akartam magamnak féltem a kötötségektől jól éreztem magam a bőrőmben hosszú ídő óta először.

A férjem persze megtett mindent, hogy vissza csaljon és nagyon jól tudta a kicsivel tud igazán hatni rám. Vissza mentem. Egy ideig tényleg megtett mindent, hogy jó legyen az életünk de egyszer csak azzal az ötlettel állt elő vezetessük be az internetet mert az olyan jó dolog mindent egy gombnyomással el lehet intézni, bármit meg lehet tudni és, hogy nekem is milyen jó lenne a sulihoz a ételek pontosabb kidolgozásához.

Na persze én nem sokat ültem a gépnél amikor oda ültem azt is ellenőrizte kivel és mit levelezek. Az ő részéről pedig nem volt megállás egyik nő követte a másikat.

Mikor egy véletlenül otthagyott nem bezárt oldalra mentem és elolvastam amiket ott írt összeomlottam újra megint megtette amit már ki tudja hányszor újra megcsalt.

Mikor felelőségre vontam megseküdött több ilyen nemlesz csak szüljek neki egy gyereket mert ez a vágya és akkor nem fogja más nő érdekelni csak is én.

Próbálkozásaink sorra kudarcot vallottak vagy nem jött össze vagy elvetéltem. Még a kórházba is egyedülmentem be. Azzal a kifogásal élt, hogy ő addig kitakarít amíg én bemegyek. Végigcsínáltam az orvos utasításait és hamarossan újra trshes lettem és boldog voltam mert túljutottam a kritikus 13.héten és biztosra vettem mostmár nem lehet baj. De a sors megint közbe szólt.

Napközben a kislányom az oviban volt. Én végeztem a házi munkát ahogy azzal végeztem írány az ovi és ez nap, mint nap így ment.

A férjem sokat dolgozott mind a munkahelyén mind"másokon"-elmézést a kifejezésért.

Mivel a kicsi nagyobb lett én úgy döntöttem elmennék dolgozni és folytatnám az iskolát és mivel anyagilag is megengedhettük magunknak felvettünk egy babysittert.

Innét kezdődött a poklok-pokla. Semmi nem volt jó amit csínáltam a pénzt elzárta előlem nem engedte, hogy csinossan öltözzem, hogy sminkeljem magam, mert ahogy ő mondta az ő feleségét senki ne nézegesse.

Persze az én férjem más nőket nézegethet, és ez még csak a jobbik eset ha csak nézegeti őket. Lassan már a levegő vételembe is belekötött.Az öcsém és a nagymamám nagytámaszom volt ezekben a nehéz ídőkben hozzájuk menkültem ilyenkor.

Mindennapossá váltak a veszekedések az ordítozások a csúnyábbnál-csúnyább viták. És amikor egy kisgyerek jön oda hozzád arra kérve, hogy anya válljunk el apától-gondolhatják mit élhetett át szegény kicsi. De istenem én hogyan is mondhatnám el neki én nem vagyok az igazi anyukád nekem nincs jogom hozzá, hogy elvigyelek. Szétmentünk én az öcsémhez és az apukámhoz költözem akik nem laktak messze tölünk.

Egy szeptember 22-ei napon, mert ez a nap a mi évfodulonk volt a párom hatalmas csokor virággal és egy gyürűvel jött haza-arra kért, hogy legyek a felesége.Haboztam a válasszal mert híába nem tudom miért de voltak fenntartásaim.

Nehéz természete volt ha nem úgy mentek a dolgok ahogy ő szerette volna annak nyomatékot is adott de hát a kicsit néztem had legyen teljes családja és igent mondtam. Nagyon sokáig boldog ídőszak lépett az életünkbe.

A 23. születésnapom előtt pár nappal kaptam egy levelet amiben ez állt:

"Kedves Viki! 

Bocsáss meg és ne vedd tolakodásnak a levelemet de már régóta figyellek és sokat halottam már rólad. Nagyon szeretnék beszélni -s találkozni veled kérlek ne zárkozz el ez elől a lehetőség elől és az elől, hogy mi ketten egymásra találjunk és együtt ,boldogan szeretetben éljünk. Büszke vagyok rád, mindig egy ilyen gyönyörű növérkéről álmodtam.Mindig ilyennek képzeltelek el amikor apu mesélt rólad. Add meg nekem a lehetőséget. Sok szeretettel öleléssel Öcséd: Gábor."

Sokkot kaptam te jó isten nekem van egy öcsém és a mellékelt fotót látva nagyon jó képű volt. Remegve felhívtam a megadott számot és egy óra múlva már sírva borúltunk egymás nyakába.

Na de ne fussunk így előre az ídőben. Közben rám is rám talált a nagy szerelem.Attila nagyon jóképű ,ápolt, csinos fiú volt minden nő álma és én boldog voltam, hogy én kellek neki.A második randink alkalmával Attila nagyon furcsán zaklatottan viselkedett mikor megkérdeztem tőle mi a baj-mondta, hogy el kell mondania valamit. Te jó ég eddig tartott a boldogságom vége mindennek ezek és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak a fejemben Attila 5 évvel ídősebb volt nálam - szóval nagy nehezen belekezdett a mondanivalójában engem pedig már az ájulás környékezett. Elmondta nekem, hogy az előző kapcsolatából van egy másfél éves kislánya és Ő neveli az okát,hogy ez miért történt így nem szeretné kifejteni, és ha én így is elfogadom őt akkor komolyabbra fűzhetnénk a kapcsolatunkat. Te jó ég a gondolatok kavarogtak a fejemben hiszen még én is szinte gyerek vagyok mit is kezdjek én egy gyerekkel de őt viszont nagyon szeretem mit tegyek örlődtem egyfolytában. Attila látta rajtam a kétségbeesést a tanácstalanságot és ídőt adott nekem, hogy át gondoljam mit tegyek. Mindenképpen szerettem volna látni a kicsit.

A kislány gyönyörű volt sötét hosszú haja, barnácska bőre, fekete csillogó pici kis szemei apró kezecskéi. A kislány levett a lábamról teljessen miért is ne akarnám vállalni hiszen egy kicsi apró emberke nem tehet semmiről, innentől kezdve együtt éltünk és én nagyon boldog voltam.

A kislány előszőr nem tudta mit is kezdjen velem, hová tegyen hogy szólítson de amikor egy nap kimondta azt a szót hogy ANYA az a földöntúli boldogságot jelentette nekem persze ehhez sok ídőnek kellett eltelnie.

Boldogan éltünk én feladtam a munkámat és az iskolámat csak a kicsinek és a páromnak éltem csak ők léteztek számomra.Eltelt 6-hónap amikor a párom egyre furcsábban kezdett viselkedni. Éreztem baj van valami történt-tudjátok a nőknél müködik az a bizonyos 6.-érzék és ez nálam most nagyon is müködésbe lépett.

De hát ugye a férfi is férfiből van nem az eszükről híresek saját magát buktatta le az én drágám.Ahogy haza jött belépett az ajtón és megkérdezte láttál mindent?-én nem láttam semmit csak ő ezt nem tudta.Ezzel mindent elárult ő abban a parkban csókólózott az aktuális barátnőjével ahová én a kicsivel kijártam csak aznap tovább maradtunk amire ő nem számított és ő azt hitte, hogy én láttam őt.

De engem jobban lefoglalt a homokozás a kicsivel minthogy azt nézzem ki-kivel csókólózik a parkban. Egy világ omlott össze bennem miközben én mindent feladva nevelem a gyermekét köszönet képpen ezt kaptam tőle, hogy megcsal. A kicsi nagyon szépen fejlődőtt gyönyörű kicsi lány lett belőle betöltötte a 3.évet és elérkezett az ovoda ideje nagyon nehezen szakadtunk el egymástól. A páromat bántotta a lelkiismerete amikor velünk volt otthon odaadó apa és társ volt.

Magamról csak annyit, hogy én egy naiv kislány voltam akit az élet és az emberek bántottak és én hagytam magam, kerültem minden konfliktus helyzetet. De ez a kislány mára felnőtt, hideg, kemény és bizalmatlan nő lett. A sok bántás után nem biztam már senkiben nehezen engedtem bárkit is közel magamhoz. És milyen igazam volt mire azt hittem, hogy az illető a barátom jött a nagy fopára esés. Ezek után még nehezebben engedtem közel magamhoz bárkit is.

Életem igazán 14-évesen kezdtem csak élni miután befejeztem az általános iskolát. Szüleim szigorúan neveltek főleg a nevelő apám aki sajnos sem az alkoholt sem az agressziót nem vetette meg.

Persze azért nálam sem maradt ki a nagy diák szerelem, Petivel osztálytársak voltunk igazi diák szerelem az első csók izgalma, ki tudja mi lehetett volna ebből a szerelemből ha a szüleim nem választanak szét minket.Amúgy a kapcsolatot vele a mai napig tartjuk megnősült jól menő asztalos vállalkozása van gyönyőrű kislánya, ki ment Ír országba ott kezdett új életet.

Az általános iskola végeztével szüleim elküldtek dolgozni de tudtam többre vagyok képes, mint-hogy egy egyszerű gyári munkás legyek, ( ezért bocsánatot kérek nem akartam ezzel a kijelentésemmel senki sem megbántani!) Beíratkoztam hát a kereskedelmi iskolába és leéretségiztem mellette elvégeztem egy gyors és gépírói tanfolyamot.És édesapám szponzorálásával bíratkoztam egy felső fokú iskolába.( amúgy mellékesen jegyzem meg majd 23 év után jutott eszébe neki, hogy a világon vagyok. Szép nem?)

Már nagyon régóta kerestem az igaz szerelmet.

De mire megtaláltam elvesztettem, persze nem szó szerint.

Ön hibánkon kívül elválasztottak minket.

Istenem pedig Ő csak saját magát és az édesanyját védte de a magyar jog sajnos nem az mellett áll aki önvédelemből vétkezik a támadó pedig megussza büntetlenül.

Hát most úgy döntöttem, hogy leírom életem történetét nem szépítve rajta semmit, a magam javára.

Az vesse rám az első követ aki még nem vétkezett. Mindenkinek van egy múltja ki vállalja ki nem. Én válalom kemény ídőszak áll mögöttem. Nagyon sokat szenvedtem és amikor már azt hittem, hogy kezdenek a dolgok rendbe jönni tévedtem és az rugott belém a legjobban és a legnagyobbat akitől nem is számítottam rá.

Még csak 30 éves vagyok de már úgy érzem több mindenen átmentem, mint más ember teszem fel 40 évesen.

Az élet engem nagyon megtört de igyekszem talpra állni.

Mert nem adhatom meg az ellenségeimnek azt az örömet, hogy sirní látnak.